"A NAT kidolgozója szerint az iskola nem a gyerekek igényének kielégítésére való"
Igen? Akkor mire való?
A mai társadalomban a gyerekek csak 4 dolgot nem választhatnak meg. Hogy hol, mit, mikor és kitől tanuljanak. És eddig nem volt olyan pedagógiai szakember, akinek leesett volna, hogy ez az eszement szabadságkorlátozás, a többrétegű kényszer generációkat tesz tönkre. (Igen, tudom, régen jobb volt, tudtuk, mi a tisztelet, tudtunk köszönni, nem a telefont nyomkodtuk, hálásak vagyunk a verésért, aztán mégis van egymillió alkoholista egy zsigeréig szorongó és megosztott, agresszív és beteg országban.)
A gyereknek bizony van igénye, és az nem a lógás és a felnőttek kijátszása. A gyerek szeret tanulni, szereti megismerni a világot, szeret fejlődni, szeret a legjobb lenni, szeretne minél többet megtudni a világról, szereti a felnőttek dolgait elsajátítani. Szeret játsza sportolni, (és nem szintidőre futni). Ez a gyerek igénye, és amíg nem erre épül egy oktatási rendszer, amíg ezt fanatikus döntéshozók lesöprik, addig ez a társadalom menthetetlenül beteg marad. Ráadásul a 8-14 éves kor kifejezetten nem az intellektuális teljesítmények korszaka, hanem a fizikai fejlődésé, a lassú és természetes megismerésé. Senkinek nem esik le a tény, hogy az általános iskolában tanultaknak mindössze 4%-ára emlékszik egy gyerek felnöttként, míg ha gimnáziumban átismétli újra, akkor kemény 9%-ot tud beépíteni felnőtt életébe. A nem intellektuális fejlődésre való évek fejlesztési megerőszakolása generációk életét vágja el, mert a gyerekek nem egyformán fejlődnek.
Azt mindenki elfogadja, hogy van fiú, akinek 11 évesen nő a bajsza, és van, akinek 15. Van lány, aki 11 évesen menstruál, van, aki 14 vagy akár 15. Ezt elfogadjuk. De a szellemi fejlődésnél miért nem vagyunk rugalmasak? Ott miért várjuk el, hogy mindenki egy szinten legyen, megerőszakolva az egyéni íveket, fejlődési szakaszokat? Hány gyerek szorong azon, hogy nem lehet az, ami akar lenni, mert nem veszik fel, és helyette felveszik azt, akinek más az íve, hiába konyúl le később, és a szerencsétlen fel nem vett későbbi életében elhúz mellette. Ebben az életkorban hány gyerek életét teszi pokollá a magyar oktatás legborzalmasabb szava, a "Beleszámít"? Hány gyerek éli meg a legszebb kamaszéveit ennek a rettenetében, mialatt az általános műveltség hamis ideáljával igazolva évszámokat és kémiai elméleteket magol, 30 éves, érett költőzsenik műveit próbálja éretlenül megérteni, és már az óvoda sem óvoda többé, nem a kis dalocskák és zsírkréta világa, hanem már azt is átterrorizálták iskolaelőkészítővé. Hogy már az első napon iskolásnak kelljen kezelni a gyereket, hogy a pedagógia rendszernek még véletlenül se kelljen szakmaiságot mutatnia, mikor óvodásokat kap az elsőosztály szeptemberében. Nem, ő már akkor iskolásokat akar.
A legendás svájci gyermekfejődéstanászt, pedagógust Jean Piaget-et kérdezték meg egyszer, hogy "bizonyos pedagógiai módszerekkel nem lehetne mégnagyobb intellektuális teljesítményt előhozni a 6 éves gyerekekből? Erre azt mondta: "Dehogynem! De minek? Nem lennének tőle boldogabbak".
