Egy városi gorilla elgondolkodik és le is írja.

Urbán Gorilla

A kisunokám színjeles

2019. július 29. - Urban Gorilla

A kisunokám színjeles! Nagyon büszke vagyok rá, mert mindig ilyen kisunokát szerettem volna. Hatodikos, és három éve színjeles. Én is színjeles voltam, akár csak ő, és az anyukája is, az én édes lányom. Azért vagyok igazán büszke, mert méltó folytatója annak, amit az én családom elvár a gyerekektől, hogy értékes felnőttek legyenek. De hogyan is fogalmazhatnám meg gazdagabban, mit jelent ez a csodálatos szó: „színjeles” és miért büszke rá annyi szülő és nagyszülő? Miért osztják meg a színjeles bizonyítvány képeit Facebookon, és a kollégáknak, barátoknak miért büszkélkednek erről oly lelkesen?

image_aspx.jpg

A színjeles azt jelenti, hogy a gyermek mindig, mindent úgy csinál, ahogy mondják neki. Ahogy az mondja, aki felette áll az iskolarendszerben. Kérdés és kétségek nélkül, vagy akár szülői elvárásból és belső kényszerből egyaránt mindig teljesíti a feladatot. Mindenből és jól. A medicinlabda dobástól az évszámok bemagolásáig. Soha nem kérdőjelezi meg az autoritást, mondjon, kérjen, parancsoljon az bármit. Amit Kati néni és István bácsi mond, azt meg kell csinálni, hiszen ők vezetnek bennünket. Ők állnak felettünk. Amit Kati néni és István bácsi parancsol, abban nem lehet hibázni. Büszke vagyok a kisunokámra, mert színjeles. Mert szolgalelkű és szervilis, olyan, aki tisztességesen és lelkiismeretesen, alattvaló módjára az egész tanéven át folyamatosan parancsot teljesített, és a kitűnő bizonyítványa mutatja, hogy ebben valóban nem követett el hibát. Ha rosszat látott, szólt Kati néninek, hiszen így lehet csak valaki példás magatartásból. Soha nem tette fel a kérdést, hogy van-e valami értelme annak, amit csinálni kell, vagy amit parancsolnak neki. Hiszen ez nem lehet kérdés, mert olyan mondta, olyan kérte, olyan utasította, aki felette áll. Amikor valaki fellázadt a tekintély ellen az osztályban, akkor attól megtartotta a tisztes távolságot. Mert az olyanok, akik csak egy kicsit is kétségbe vonták az autoritás parancsait, azok megbűnhődtek. Azok esetleg négyest is kaptak, mert nem követtek el mindent, hogy megfeleljenek a rendszernek. Sőt hármast, kettest, és meg is buktak. Volt, aki nem csinálta meg a leckét, mert helyette focizni akart, tévét akart nézni, olvasott, vagy rajzolt, biciklizett, vagy csak egyszerűen „pihent”. Hogy pihenhet valaki, mikor István bácsi feladatot adott? Hogy tehet egy diák olyat, hogy csak abba fektet sok energiát, amiben tehetséges, amihez kedve van, amit fontosnak tart? És hogy lehet, hogy nem foglalkozik kellő alázattal azzal, ami nyűg számára? A mi társadalmunknak nem ilyenekre van szüksége.

Nekünk színjelesekre van szükségünk, akikkel soha nincs probléma, akiket szeretnek a vezetők, akik nem feltűnősködnek, és csendben teljesítenek minden parancsot. Maradéktalanul. És nekünk ezt a magatartást jutalmaznunk kell, hogy egy pillanatra se lankadjon a szervilitás útján. Régen camping biciklivel, ma okostelefonnal, tablettel, sportcipővel.

A kisunokám színjeles. Én is az voltam. Én sem kérdőjeleztem meg soha, amit a hatalom, a vezető mond. Így lett ilyen szép a huszadik század, és igy lesz szép a jövő is. Így emeltünk diktátori rangra középszerű, ostoba, gonosz embereket, bármilyen politikai előjelű szél is fújjon. Így tartottunk fenn diktatúrákat, így szervültünk végig évtizedeket. Mert nem mertünk lázadni. Mert gyerekkorban kitanítottak minket arra, hogy a színjeles a létező legjobb gyerek az iskolában, egy kis társadalomban. És aztán a nagyban is. A többiekkel csak a baj van.

Egy dolog nem hagy azonban nyugodni. Valahogy elveszítettem a kapcsolatot hajdani iskolámból a többi színjelessel. Azóta nem hallok róluk. Osztálytalálkozókra néha beállítanak, megfáradtan, a hétköznapokban ülve egy hivatal egyik lyukában egy eldugott asztalánál, egy multi nyitott, egyterű irodájában, vagy egy tönkrement élettel, becsapottan. Nem érett még meg a világ arra, hogy minket értékeljen, mert mindazok között, akik letettek valamit az emberiség asztalára, nem nagyon akad színjeles. Mert úgy látszik, ebben a mai világban ahhoz egyéniség kell, ahhoz különvélemény kell, ahhoz tehetség kell, aminek kiművelése érdekében kénytelenek elhanyagolni más dolgokat. Kénytelenek tenni az autoritásra, a parancsokra, a konformista társadalmi elvárásokra.

Na de így hogy lesznek színjelesek?

A bejegyzés trackback címe:

https://urbangorilla.blog.hu/api/trackback/id/tr3414984516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2019.08.01. 17:34:29

@Modor Tibi: kösz Tibi h megosztottad!

Csodálatos!!! Naná hogy sarkított picit, de akkor is kurva jó. Remélem index címlapos lesz és jön a sok gyökér nem érteni a lényeget :D

RTB 2019.08.01. 21:56:28

@Takony(Aki az élet vizet issza): itt nincs mit nem érteni. Ez úgy van ahogy le van írva
süti beállítások módosítása